Gyökereim (ihletve Kós Károly Varjú Nemzettség c. könyve alapján)

Hetvenes éveiben járó, kedves, valamikor hold arcú hölgy lép egy fiatal asszonyhoz a Nyírségi kisváros utcáján. Félénken mosolyog.

-Elnézést kedveském, Baloghné vagyok. A Macsukákat keresem. Valamikor sokan éltek itt. Nem tudja merre találnék valakit közülük?

Kissé meglepett, de kedves mosoly volt a válasz.

-Persze néném, én ugyan nem vagyok Macsuka, de a Gyuri bácsi itt az utcában, ő az. Odavezetem. -Azzal kerékpárját tolva, és az idős hölgyet karon fogva indul meg Macsuka Gyuri bácsi háza felé. Az úton lassan, lépésben követi őket egy autó. Az idős hölgy férje és néhány közeli barátjuk ül bent.

A csengőszóra egy galambősz hajú bácsika nyit ajtót. Nyolcvanas, talán kilencvenes éveiben járó, de élénk tekintetű, agilis kis ember.

-Jó napot kívánok! Balogh Józsefné Macsuka Valéria vagyok. Azt mondták, hogy itt talán hallhatok valamit a családomról. -A hölgy az utolsó szavakat már kissé elcsukló hangon, reménykedve ejti. Az öregúr egy pillanatig fókuszál, aztán felismerés csillan évszázados szemeiben. Hirtelen kiállt fel.

-Ej lányom, szalajtsd össze a családot! Megvan az elveszett Macsuka lány! -szól a csendben várakozó asszonykához, majd vendége felé fordul.

-Valikám, azt hittük mind elvesztetek a háborúban! Jer beljebb! Egyedül vagy? Hívd be akik veled vannak is!

Így történt hát, hogy a nagyanyám, a kis Macsuka lány hetven évesen visszatért szülöfalujába ahonnét totyogós korában költözött el apjával, anyjával, s idősebb bátyjával Bremberg-be, majd le Baranyába.

De hagyjuk most magára kicsit a Nyírséget, és az egymásra talált rokonokat. Menjünk visszább az időben egy jó ötven évet. Térben pedig Komlóra keveredjünk. Ahol a kis Macsuka lány lassanként felcseperedett, s a bányában, ahol felszíni munkásként dolgozott, megösmerte a nagyapámat. Addigra a Nanusék -hiszen apró korom óta így hívom a mamát, manapság már csak magamban ugyan.- már heten voltak testvérek. Azaz újból csak hatan, mert Gyuszi bátyját a katonasors magával szólitotta. Az idősebb testvér kis hercegnője, szeme fénye, Valika lett hát a legidősebb a gyerekek között. Ő segített felnevelni anyjuknak a kisebbeket. Név szerint Marit, Magdit, Évát, Bözsit és Gyurkát. Tékozló apjuk csak késő öregkorában látta át elvesztegetett éveit és próbált közelebb kerülni gyermekeihez. Némelyükhöz túl későn.

Vali erős lány volt. Miután elvégezte a házimunkát naponta hét kilométert sétált az iskolába oda is, meg vissza is. Aztán este fát vágott Gyurkával, főzött a lányokkal és élte a nagycsaládok szegényes, zajos, de alapjában boldog életét. A munkában sem volt rest és az Iskola végeztével a bánya vette fel. Hamar kiderült, hogy bírja a férfimunkát, így bár a felszínen, de a legnehezebb feladatokat kapta meg. Itt találkozott Balogh Jóskával. Józsi alföldi gyerek volt. Tisza Inokán született, ott nevelkedett régi jó kocsis családban öccsöstül, s a szerszám és a jószág ugyanúgy jóhelyütt volt a kezében. Szikár, markos gyerek volt. Napcserzett bőrü, fekete hajú, bogár szemű. Kevés beszédű ha épp nem az ital szólt belőle, akkor is csak bölcsen. Sokan tették próbára az erejét, de a széles tenyerű fiatalember ökle előtt bizony nemigen állt meg senki ha felbosszantották. Kezdetben lenn volt a bányában ő is, mígnem az orvos meg nem állapította róla, hogy tüdöbajos, és ha élni akar felköltözik a szinre csille tologatónak. Így is lett. Sok lány fordult utána. Sok kívánt az erős munkásgyerek mátkája lenni. Ő mégis a kis Macsukalányt forgatta legszívesebben a bálban. Egy napon aztán így szólt a nagyapám-

-Te Vali. Úgy döntöttem, megházasodom. -megfagyott Valika szíve erre a szóra hirtelen, s félelmében hogy a Jóska mást szeret biz csak ennyi fért a nyelvére.

-Aztán ki volna olyan hülye, hogy hozzád menjen? -Elhúzódott ahogy ezt mondta, s szemei dühös szikrát szórtak eddigre.

-Én igazán, rád gondoltam. -fogta kézen Józsi a lányt, s húzta magához szorosan. Ekkorra a félelem, s a düh mind öröm könnyekké váltak nagyanyám szemében.

Ötven hosszú év alatt két szép gyermeket neveltek, s jómagam is javarészt nekik köszönhetem, hogy ember lett belőlem, ha ugyan úgy van. Egy bizonyos. Nagyanyámék sok nehézséget éltek meg világ életükben, s mindből kimásztak. Ám ha a húgainak tanácsot adott azok rendszerint így feleltek.

-Neked könnyű Vali. A te urad a Balogh Jóska.

Most tehát két őszhajú nagyszülém és Szanda Bandi barátjuk feleségestől benn ülnek Macsuka Gyuri bácsi nappalijában, s a régmúlt időkről beszélnek. Az öreg Macsuka még gyermek volt, mikor Dédapám fogta a családját és messzire költözött. Soha többet nem hallottak felőlük. Már azt hitték a világháború sodorta el őket is magával, mint megannyi más rokont. Most boldogan sorolja a megmaradt unokatestvéreket, azoknak minden sarjait. Nagy a család. Nanuskám sír, zokog örömében. El sem tudta képzelni, hogy ilyen könnyen, ekkora boldogsága lesz a Nyírségben. Magam sem.

Mindig különleges volt a családom. Apai és anyai ágon egyaránt. Ki ezért, ki azért. Anyai ágon a dolgos, őszinte, lelkiismeretes emberek váltották ki az atyafiság csodálatát. Sokszor akár bolondnak is titulálva őket az elveik miatt. Atyai ágam pedig az elért-eléretlen félálmok miatt tűnhetett mindég kissé holdkórosabbnak, habár jóval vidámabbnak és szórakoztatóbbnak a többieknél.

Apai dédapám Az öreg Fábrik bácsi nagyhangú, nagyerejü ember volt. Édesapám a család szerint mind modorában, mind tréfáiban, mind erejében őrá hasonlít a legjobban. Igaz ami igaz, kevesen is tudnak legalább szívükben bujkáló kacaj nélkül gondolni Vida Gyurkára, vagy akár az apjára. Hiszen amaz Vida Gyurka sem vetette meg a jó kedvet. Főként, hogy Szentes város nagybecsű harmonikása és zongoristája volt oly sok éven át. Kórházi munkásként élte a nappalait, de éjjelente alig akadt olyan bál, vagy mulatság ahol ne lett volna a zenészek között. Keresett egy legény volt annyi bizonyos. Nagyanyámat, Fábrik Margót is meghódította, és bár két gyermekük is született viharos házasságukból, csak nem tudott Apuka megmaradni a keménykezű fényképész lány mellett. Sej hosszúnak tűnhetett az a pár év mindenkinek. Apám és Attila öccse a mai napig sokat mesélnek hányathatott gyermekéveikről és fakanál törő Margó mamámról. Persze azok az évek is csak elmúltak valahogy. Attila mára másfél évtizede Svédországban él. Apám ötödik éve a ködös Albiont hivja otthonának, ahová 3 évig magam is vele tartottam. Messzire szakadtak. Persze Fábrik Margóval nem állhatott meg az élet a herflis Vida Gyurka háza táján. Idővel új asszonya került. Horváth Lidia fejét kötötte be Apuka másodikként. S vele is megharcoltak minden perc békéért. Született is tőle egy harmadik fia. Sándor. Na ez az egy aztán szivemnek különösen kedves, mivel hogy a jó Isten öt nappal énelőttem hozatta a világra, s igy mintha édestestvérekként nőttünk volna fel. Csupán csak nem találkoztunk annyit. Persze Apukának közben jól látható tehettsége fejlődött a viharosságban. Néhány évvel ezelőtt Lidiával is elváltak. Ma nyolcvanon felül van a kisöreg. Szentes városban él egy szociális otthonban, ahol a társaság kedvéért néhanap még elő elő veszi a régi szintetizátort. Igen beteges a lelkem, de a kedvünkért sokat mosolyog. Sajnálom, hogy messze vagyunk tőle.

Apám már valahogy másféle volt azért. Háromszor nősült, de akár négyszer is tehette volna. A második volt anyám. Nem volt nagy szerelem -ha csak édesanyám részéről nem-, de elég volt ahhoz, hogy egy napon feltünően gömbölyödni kezdjek a pocakban. Az ifjabb Vida Gyurka sem tudott egyébként tétlenül ülni sokat. Bábolnán tanult lovásznak, s ha az utolsó évben nem kap egy lehetőséget belovaglóként, talán el is végzi az iskolát. Sokfelé járt a versenylovakkal. Sokat tanult tőlük, végül aztán az alkohol nyert a józan ész és a munka felett. Azután, erős akaratú emberként egyik napról a másikra tette le azt is, éppúgy, ahogy a cigarettát. Már gyerekként markos legénynek számitott. Úszott, és már Szentes konditermeiben is igen ismertté vált, mire Kunszentmártonba keveredett, ahol anyámék éltek. Ott aztán ő nyitotta meg az első termet a régi csónakházban, ahol a termálfürdő üzemelt. Az öregebbek mindmáig emlegetik a nevét. Kubikolt, kidobóskodott, és úgy bármi munkát elvégzett, hogy pénze legyen.

Mikorra én is előkerültem kereskedésbe fogott. Innen is, onnan is szerezte az olcsóságokat és piacolt velük amerre járt. Nehéz idők voltak azok is. Sem vele, sem anyámmal nem könnyü együtt élni. Meg is sinylették mindketten. Kiváltképp én, de akkor ez még nekem nem tünt fel. Mikor túl voltak egymáson, a nagyszüleimhez kerültem. Időnként anyám is ott élt, néha meg nem. Hiányoztak mindketten, de hiányát nem vettem semminek. Mindent megkaptam, amire szükségem lehetett. Boldog gyermekkorom volt. Mostanában kelt fel bennem, hogy többet tudjak meg a gyökereimről, s annak sem sok éve, hogy a szerencsémnek köszönve, aki összevetett engem rengeteg érdekes, őszinte és jó emberrel, elveket faragtam, célokat tettem magam elé. És hogy tudjam hová tartok, sosem feledhetem, hogy honnan jöttem.

Ez az irás talán nem ad választ arra, miért is könnyeztem meg a Varjú Nemzettség-et, de lehet hogy közelebb visz hozzá. A múltam különleges emberek láncához vezet vissza, akikről és akiknek tetteiről csupán szemvillanásnyi láttatik itt. Egyszer talán többet, részletesebbet irok róluk. Van miről. De mindőjük életében ott volt, ott van egy-egy rejtett tragédia, titkolt vágy vagy esemény, ami igazán hiroikussá teszi azt, amivel csak úgy a hétköznapokban is nagy tiszteletet vivnak ki. Az életüket. Nem mindenki érti őket. Haragosai is akadnak némelyeknek. Nekem is. Anélkül nem is lehetne. De büszke vagyok, hogy ismerhetem őket. Hogy közéjük tartozom. És hogy ők neveltek fel. A Családom, a barátaim, a szerelmeim. Mind segitettek azzá lennem aki vagyok. És segitenek továbbra is. Köszönöm, hogy olvashattam ezt a könyvet. Nagyon fontos értékrendszeri tanitás van benne.